Halálba taszítva (Rómeó és Júlia) 

Két család, mely gyűlöli egymást…
Két család, mely kiirtja egymást…
A kezdetek óta gyűlöletben élnek
Egymástól soha nem is félnek
Nem tudják elfelejteni a múltat
Céljuk, hogy elpusztítsák a másikat.
Egy dologra sosem gondoltak
Egy dologra sosem számítottak…
Arra, hogy gyermekeik egymásba szeretnek
Soha még csak gondolni sem mertek
Pedig a két fiatal egymással megismerkedett
És akaratlanul is, mindkettő a másikba beleszeretett.
Életüket együtt akarták leélni, egy pap összeadta őket
De hiába, a fiú egy nagy hibát elkövetett
A fiút száműzték, úgy érezte nincs tovább
A lány látszólag megölte magát.
Csak egy levélen múlt életük
Egy levél, mely befejezte történetük…
Ha átadták volna, szép vége lett volna,
De nem tették, és ezzel lökték őket a sírba
Mindketten, azt hitték, szerelmük meghalt
És ezért mindketten végeztek magukkal.
A két család csak két holtestet talált
Az utolsó utáni percben mindent megbánt
Akkor viszont már hiába bánták
Gyermeiket a halálba, taszították
Két szerelmes, ki együtt akart lenni
Két szerelmes, ki csak boldog akart lenni
Két szerelmes, kik elvesztették minden reményüket
Két szerelmes, kiket a halálba kényszeríttetek.
Mikor a fiú azt hitta a lány halott, Kötelet hurkolt nyakára
Hogy utolsó perceiben vele legyen, kedvesét magához szíjazta
Mikor a lány felébredt, látta, hogy szerelme halott
Hogy minden elveszett, a boldogság csak volt.
Talált egy kést, mellyel ereit felvágta
Halála percéig szerelmét átkarolta
És most a gyilkosok ott állnak
A két lógó holtest alatt,
Nézik a nyakra szoruló kötelet
És az ernyedt, véres kezet.